gondolatok
A reménytelenek messiása
avagy jelenés a kézdivásárhelyi Rózsa utcában
Egy kiégett, elhagyatott tömbház oldalán salétrom kicsapódás során megjelent egy antropomorf folt, amely egy prófétikus figura sziluettjét sugallhatja egy vallási élményekre receptív személynek. Reflexió Dr. Michael Persinger (Laurentian University, Sudbury, Kanada) kísérleteire, aki arra kereste a választ, hogy van-e biológiai, neurológiai alapja az istenhitnek és az Isten-élménynek. Annak ellenére, hogy a tudományos közösség nem meggyőzőnek nyilvánította e törekvéseinek eredményét, Persinger több alanynál mesterségesen előidézett spirituális impressziót. Ezt az Isten-sisaknak nevezett gépezetével érte el, amely az alany jobb agyféltekéjének sejtjeit mágneses mezők által ingerli. Az ember bal agyféltekéje, amely a nyelv és az éntudat központja, előre tudja vetítetni az elkerülhetetlent, a saját halálát, amely szorongást vált ki belőle. Ennek enyhítésére a jobb féltekében új koncepciók merülnek fel, például a törődő, szerető istenség képe. Tehát lehetséges, hogy Isten nem a kozmoszban létezik, hanem az emberi agyban, a halálfélelem enyhítésére generálja az jobb agyfélteke, az elemi túlélési ösztön szükségszerűsége által. Saját agyunk felépítése és működési paraméterei predesztinálnak az égő csipkebokor revelációjára, a Madonna mosolyára a sajtos pirítóson, Jézus alakjára a málladozó tűzfalon?
Ez a létbizonytalanság kicsapódik a szinte erőszakos ceruza-gesztusokon, a zsiger-lény tusáját állítja ellentétbe a beton közömbös szürkeségével, mely a szenvedő alanyok sorsa iránt érzett társadalmi közöny felismerése. A színek szürkére való aszkétikus korlátozása nem engedi elterelni a figyelmet a mondanivalóról, másrészt empátia a kép dimenzióiból rég kiköltözött lakosok iránt, kiknek a nélkülözés mindennapos volt.
Múlt időben, jelen időben
Kísérlet a káosz ábrázolására, jelenlegi világunk összképe, amely a kompozíciós rend premeditált mellőzése révén jut kifejezésre. Szereplői, akárcsak Hieronymus Bosch apokaliptikus tömegjelenetein, kárhozatra vannak ítélve, de nem egy isteni hatalom, hanem saját kegyetlenségük, vérszomjuk által. A festmény epikus narratívájának szálai a múltból a jelenig nyúlnak, a tér és idő összebogozódik, elgörbül az emberi tudatlanság gravitációs szingularitásában. A történelem vérrögös csatornáiban haladunk az atommaghasadás általi világégés felé. Egyetlen figura tanúsít passzív ellenállást a saját maga és embertársai ellen elkövetett atrocitásokkal szemben, kiábrándultságában hátat fordított a világnak és remetévé vált az erdő sűrűjében. Saját jelentéktelenségét és tehetetlenségét felfogván keserű furulyaszóra fakad, amely mégis megidézi a reményt egy kis vörös madár képében, amely maga is csak egy pixel a torz világképben.
Sonora I.
Két festményemet a Sonora sivatagról neveztem el, de nem feltétlenül azt ábrázolja. Ezek igazából jövőbeli tájak, elsivatagosodott, kipusztult vidékek. A kaktusz a túlélés szimbóluma, az ember a túlélő. A múlt eszközei már csak rituális célt szolgálnak, a gépfegyver, a McDonalds bohócmaszk, a mobilalkatrészek a telhetetlen ember legendáját mesélik.
Sonora II.
Itt egy csavar van elrejtve: a barlang falán látható grafiti igazából az alsó, régebbi rajzréteg, ezt elfedi egy újabb alkotás, a vadászó embereket ábrázoló barlangrajz.
Voyager
Hat év tudatalatti térben
Már a cím is sokat elárul, hat év alatt összegyűlt vázlatrajzaimból készült ez a kompozíció. A képnek azért adtam a Voyager címet, mert a felhasznált vázlatok szürreálisak, az egymásba fűzött jeleneteket nyomon kell követni, és az egész folyamat olyan mint egy felfedező utazás a fantázia világába, az ismeretlenbe, a tudatalattiba.
Voyager II.
Ez a kép a felfedező utazás folytatása, ezúttal színesben. Itt az absztrakció biomechanikus formát ölt, a Fantomatika képregényből ismert Gépre emlékeztet, nem véletlenül, mert ezt a munkát a képregénylap megszűnése után készítettem. Ez a festmény, mint az előbbi rajz is, egy hónapos, meditatív alkotás eredménye.
Mikrokozmosz
Látszólag absztrakt de a biológia mikroszkopikus világáról szól: vírusok, baktériumok, gomba spórák, protozoák, radiolariák, ősi egysejtűek váza. Az emberi szervezet láthatatlan életközösséget, egy egész világot rejt magában, mely az egyszerű ember számára idegen, ismeretlen. Ezt a munkát évekkel ezelőtt festettem, utólag aktuális, negatív jelentést kapott, de, hogy szép vagy félelmetes, nézőpont kérdése.
A fa és a tiszavirág
A fa és a tiszavirág című munkám az időtálló és a múlandó párhuzama. Egy fenyőfajta, a Földön élő legidősebb organizmus ihletett meg, mely akár 5000 évet is élhet, jelenleg egy 4800 éves példányról tudunk. Ehhez a fához hasonlítva az ember tiszavirág életű. Egy ilyen élőlénynek tisztelettel és alázattal tartozunk. Szerencsére az élőhelye csak szűk körben ismert, mert az emberek képesek lennének kivágni, és valami teljesen hasznavehetetlen dolgot készíteni belőle.
Mundo de sombras
Sok vallás úgy tekint erre a világra mint a túlvilág árnyékára, úgy hirdetik, hogy majd a túlvilágon megdicsőülünk, az igazi lét a túlvilágon vár ránk, a mostani létezésünk pedig értéktelen, lényegtelen. Emiatt magunkkal, másokkal, az élőlényekkel is felelőtlenül bánunk, mivel a dolgok meg vannak írva, a mindenható lény pedig felment bennünket a felelősség alól és megbocsátja bűneinket. Pedig megtehetnénk, megvalósíthatnánk a mennyországot a Földön, még ebben az életben.
Ikonok a természetről I.
A kaktusz a túlélés szimbóluma, a kilátástalanság dacára is létező remény, a nélkülözés, a környezet által adott szűkös tápanyag ellenére is kivirágzó egyén metaforája.
Kézdivásárhelyi szerelmesek
Ez a legpozitívabb munkám, csakis a szerelemről és a párkapcsolatról szól. Ebben az esetben az egy plusz egy egyenő eggyel. A páros figurák összeolvadnak a szenvedélyes éjszakában, egyéniségük kontúrjai összemosódnak és egy új lényt alkotnak. Érzelmeik által az egész város szubjektív térré alakul át, mert akik szeretnek másképp látják a világot.
Fekete manna
A kép egy olajba fulladt civilizációt ábrázol, az olaj mint Isten ajándéka folyik az égből. Az ókori, ázsiai épületek ebben az esetben a mindenkori civilizációt, jelenkorunk civilizációját is jelentik.
Aranylovag
A végtelen harc az anyagiakért, mikor elég az elég? Önmagunkat, embertársainkat és eszméinket is feláldozzuk az aranyért, a kizsákmányolás megtörhetetlen körében.
Izoláció
Ez a figura a 2020-as év emberét ábrázolja, szenvedéseinek nyomait viseli, jobb tenyerébe a koronavírus jele stigmaként égett bele, bal kezével egy atombombát egyensúlyoz, ami arra utal, hogy eddig is veszélyeztetve volt, mindig is volt oka szorongani. Ez a szorongás a modern ember része. Ruházat helyett csak egy védőmaszkot visel, ami arra a lekorlátozásra utal, hogy csak a legszükségesebb, legfontosabb dolgokra kell figyelnünk a túléléshez. Könyökein a pókháló tetoválás a bezártságot, a bebörtönzést jelenti, amit mindnyájan érzünk az izolációban. Úgy tűnik, hogy a szeme üres, de a Nap, e teremtő és pusztító égitest fénye süt belőle. Ez a kozmoszból kapott élet fénye, ami nem alszik ki egykönnyen. Nem azért kapta az élet ajándékát, hogy elfecsérelje, túlél.
Égisz
Múzeumban látható, kiállított kegytárgyak gondolkodtattak el ezen a témán. Amikor a védelmező Isteni hatalom földi képviselői megfeledkeznek a bárányaikról, vagyis a pap a nyájáról, akkor bálványimádáshoz hasonló, megszállott rajongással drágakövekkel és arannyal ékesítik a szentek csontjainak hitt maradványokat, eközben a hívek éheznek, és Krisztusi fájdalmakat kell eltűrjenek nap mint nap.